Kapcsolathekker

Mese a hófehér, négyemeletes semmiről

Mi az, amit esküvő előtt fontos lenne átbeszélni? A tortán kívül. Vagy, meg merem kockáztatni: helyett.

Kimondottan furcsának tűnik manapság, hogy egy-egy kapcsolatban mennyi idő, energia (és pénz!) ráfordítását sem sajnálják a párok akkor, ha az esküvőjük egyetlen napjáról van szó és mennyire kevés szót fecsérelnek a teljes azt követő időszak valódi alapjainak megteremtésére. 

Nem az anyagi alapokról van szó, természetesen. Inkább azokról a fontos alapkövekről, melyek közül ha egyet is kihúzunk a kapcsolat alól (vagy, mint egy frissen vett háznál, egyszer csak kiderül, hogy nincs is ott, soha nem is volt), az automatikusan olyan megoldhatatlan ellentétet kelt a párkapcsolatban, amiből úgy tűnhet, hogy nincs más kiút, csak a válás. 

Micsoda abszurd helyzet az, hogy sok pár időt és odafigyelést nem kímélve egyezik meg abban, hogy hogyan képzeli az esküvőt és a nászutat, hatalmas szervezéssel kidolgozásra kerül a sokemeletes torta minden kis mintája, a menyasszony ruhájával harmonizáló kiegészítők sora a vőlegény zsebkendőjétől kezdve a manikűr mintáján át a szalvéta szegélyéig bezáróan – azonban azok a dolgok, melyeken a kapcsolatnak hosszú távon nyugodnia kell, esetleg fel sem merülnek az esküvő előtt?

Vagy, ami talán még rosszabb: felmerülnek, de közös nevező hiányában a szőnyeg alatt landolnak, elfedve olyan, sürgős-fontos illúziót keltő ál-problémákkal, mint a próbafrizura időpontja vagy a meghívóra kerülő idézet kiválasztása. 

A válások száma, bár évről-évre pici ingadozást mutat, változatlanul nagyon magas szinten mozog hazánkban, a házasságkötések számával összevetve. A szemmel látható bizonyítékokért nem is kell messzire mennünk, mindenkinek vannak olyan ismerősei, akiknek nemrég még a pazar lagziján ünnepelte az egybekelésüket, ma pedig már el is váltak – vagy nem titkoltan igen közel állnak ahhoz. 

Mi lehet ennek az oka? Nem jól választunk párt? Nem tudunk együtt élni másokkal? Elszoktunk a hűségtől, jóvátehetetlenül belénk égett a változatosság igénye? 

Az okokat sorolhatnánk, bár kétségtelen, hogy az elhidegüléssel, a hűtlenséggel és alkoholizmussal vagy anyagiakkal kapcsolatos indokok előkelő helyen állnak a válóokok listáján, de a hétköznapi taposómalom is igen jó helyen végezne egy ilyen versenyben. Azt, hogy közös életünkben milyen kihívásokkal kell majd megküzdenünk, nem tudjuk előre befolyásolni – az élet zajlik, helyzetek jönnek-mennek, mi pedig igyekszünk legjobb tudásunk szerint megküzdeni az elénk kerülő feladatokkal. Az viszont korántsem mindegy, hogy milyen munícióval vágunk bele a házasságunkba. 

Egy hatalmas esküvő csodálatos tud lenni. Megszervezése embert (és párkapcsolatot) próbáló ugyan, azonban ha jól sikerül, akkor sokáig jóleső érzés visszaemlékezni rá – kiváltképp akkor, ha közben a pár is szerelemben, boldogságban éli életét. 

De melyek lehetnek azok a kérdések, melyek alattomosan alááshatják egy leendő házaspár boldogságát? Mutatok néhányat – a listán minden házasságot fontolgató párnak érdemes lehet legalább egyszer, közösen átszaladni.

A felsorolás akár randikérdéseknek is felfogható: egyik közös estéjük alkalmával szép sorban tegyék fel egymásnak az alábbi kérdéseket – garantáltan nem fogják megbánni az erre szánt időt!

  • Milyen életet szeretne élni öt, tíz év múlva? Melyek a legfontosabb elérendő céljai, akár egyénileg (munkában például), akár közösen?
  • Pénzügyekben mit szeretne, ha változna a házasságkötés után és mi az, ami jó úgy, ahogy van? Legyen közös bankszámla, vagy maradjon külön? Esetleg legyen egy közös kassza, a maradék fizetéséről pedig mindenki maga dönt? Hitelt hajlandó lenne felvenni? Ha igen, milyen esetben – vagy ellenkezőleg: semmiképp, soha?
  • Mik lesznek az elvárásai a családi ünnepekkel kapcsolatban? Mi az, ami jól esne és mi az, amit semmiképp nem szeretne? 
  • Miben szeretné, hogy változzon a viszony a tágabb családdal? Mekkora beleszólást, segítséget fogadna szívesen a saját vagy a párja szüleitől a későbbiekben?
  • Gyereknevelési kérdésekben mik a tervei? Ezek valószínűleg változni fognak idővel, de melyek azok a lényegi elemek, melyeket mindenképpen követni vagy éppen elkerülni szeretne? Mit szeretne teljesíteni szülőként és mit várna el a párjától a gyerekvállalással kapcsolatban?
  • Miből érzi azt, hogy szeretve van? Mi a két legfontosabb szeretetnyelve? Mi az, ami különösen rosszul érintené, akár ha véletlenül is megtenné a párja?
  • Van-e olyan dolog, amit nem tudna tolerálni az életmódjában? Más településen lakni távkapcsolatban (akár időszakosan is), állatot tartani lakásban, ha a párja rendszeresen bulizni járna ön nélkül – bármi szóba jöhet, ami önt zavarná és eddig talán fel sem merült.
  • Miért fontos önnek a házasság? Hogyan szeretne házasként élni, milyen értékek mentén?
  • Mi számít önnek megcsalásnak? Egy pornófilm megnézése? Bármilyen fizikai kapcsolat? Érzelmi kötődés? Fogalmazza meg pontosan, milyen esetekben érezné már azt, hogy párja átlépte a hűség határait.
  • Szeretne gyerekeket? Mennyit, mikor? 
  • Hajlandó lenne/szeretne-e elköltözni jelenlegi lakóhelyéről? Csak ha a munka azt kívánja, vagy mindenképpen? Esetleg más városba, akár még külföldre is? 
  • Lakásban élne szívesen, vagy kertes házban? Vidéken vagy városban? Munkahelyére ingázna is, vagy ugyanazon a településen maradna, ahol dolgozik? 
  • Milyen szoros kapcsolatot szeretne ápolni házasként a tágabb családdal, baráti körrel? Pontosan hogyan lenne ez ideális az ön számára? 

A lista szabadon folytatható, így ha az este folyamán felmerülnek kérdések, azokat is célszerű lehet közösen végigbeszélni, hogy lehetőleg minél több dologban olyan megoldásokat lehessen kidolgozni, melyek mindkét fél számára ideálisak, vagy elfogadhatók. 

Érdemes erre annyi időt szánni, amennyit csak tudunk, hiszen ha az alapokban nagyon sok eltérés marad, akkor sajnos, legyen bármilyen csodálatos az esküvő minden részlete: az egész valótlan felszín, csak mese. 

Szó szerint. Mese, habbal. 

 
 
 
 

Továbbiakat a lenti cikkajánlóban vagy a blog facebook oldalán találsz: itt csatlakozhatsz hozzánk, hogy ne maradj le a friss cikkekről. Gyere, egyre többen vagyunk! 

Köszönöm, hogy olvasol, nézz vissza máskor is! 

Ha tetszett a bejegyzés, nagyon köszönöm, ha megosztod vagy a fb Tetszik gombbal (itt Kapcsolódó kép ) jelzed azt nekem. 

Kommentek

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!