Kapcsolathekker

Párkapcsolat, szerelem – 20 jó bejegyzés!

A szerelem, a párkapcsolat életünk meghatározó területe: ha van, ha nincs, mindkét esetben alapvetően befolyásolja mindennapjainkat. A magam részéről gyakran olvasok is a témában, akár azért, hogy ismereteimet tágítsam, akár szórakoztató időtöltésképp. Ennek megfelelően számos, ezzel foglalkozó blogbejegyzésbe belefutottam már. Meg is mutatok párat, melyek stílusukat tekintve igen sokfélék, egy dolog azonban közös bennük: mindegyiket kimondottan szívesen olvastam. Íme:

Elsőként egy olyan bejegyzés, melyet anyaként és feleségként mind teljesen értünk, a KissEmese mindennapjai blogról

Miért nincs meleg kaja? Hisz egész nap itthon vagy

,,Más volt a fontossági sorrendem, mint neki, apu is nagyon beteg volt, a meleg vacsora meg a takarítás nemigen szerepelt a feltétlen elvégezendők listáján. Kemény hónapok voltak. Szállóige lett: Én nem vagyok az anyád!
Nem tudtam, de nem is akartam olyan lenni.” Tovább…

 

Egy számomra kimondottan kedves írás a Kötéltánc blogról 

Az egyértelmű összefüggés a szerelem és a lengőajtó között

,,Egy nem mindennapi találkozás – érdekes felismerésekkel.” Tovább… 

 

Végre egy pasi is megmondja – az első randiról, a Csak csináld! blogon 

Randevú pasiszemmel

,,Első randi? Tényleg nem emlékszem. Nem most volt. Na, mondjuk az első randira a férjemmel, persze, hogy igen. Egy tó partján ültünk egymással szemben. Izgultam és számtalan kérdés, aggódás motoszkált a fejemben. Közben meg csak beszélgettünk, beszélgettünk egymás szemébe nézve. Jól éreztem magam. Bármit elmondhattam. Figyelt rám, kérdezett és mindenre válaszolt.” Tovább… 

 

Egy bejegyzés, mely hálát lop az én szívembe is: az Élet sója blog írása

Ilyen férjet minden nőnek

,,Nekem rendes férjem van, s neked?” Tovább…

 

Fontos témáról, őszintén: a PinkAnyu blogon

Mióta megszületett a gyerek, már nem is szexelünk – lopott intimitás  

,,Sok házasság, párkapcsolat megy rá arra, hogy gyermek születik. Pedig jobb volna, ha együtt örülne, együtt küzdene a pár.” Tovább… 

 

Ezen bólogattam, amolyan jólesőn: a Life In Motion blog írása 

Kettős játszma – Két férfit szeretni

Ahogy a címben is szerepel, a téma a férfiak – mégpedig többesszámban. Tovább…

 

Értékes tudnivalók a Bízz magadban! blogról, feltétlenül érdemes elolvasni: 

8 tulajdonság, ami a boldog párkapcsolathoz feltétlenül szükséges

,,Az emberek többsége azt gondolja, hogy a boldog párkapcsolathoz az szükséges, hogy megtalálják az Igazit, akivel képesek harmonikusan élni. Valójában a boldog párkapcsolat kulcsa inkább az, hogy elég érett személyiség vagyok-e ahhoz, hogy kiegyensúlyozott, harmonikus párkapcsolatot alakítsak ki valakivel. Vagyis nem az a lényeg, hogy megtalálom-e az Igazit, hanem hogy én magam képes vagyok-e Igazivá válni.” Tovább… 

 

Gondolatok, melyekkel teljesen egyet tudok érteni, a Csak csináld! blogról

Mit vár egy majd’ 30 éves nő egy pasitól?

,,30 év körül már kezd elegünk lenni a bizonytalanságból. Egyre többet gondolkodunk a jövőnkön. Főleg azon, ki lesz majd mellettünk. Esküvő, gyerek vagy gyerekek, kéz a kézben sétálni Vele, amikor már öregek vagyunk. Biztosan előtted vannak ezek a képek…” Tovább… 

 

A Kötéltánc-ot nagyon szeretem olvasni, ezt a bejegyzést is:

Nap-energia – Hogyan kövesd az univerzum törvényét a párkapcsolatodban?

,,Te hogyan találod meg az egyensúlyt a párkapcsolatodban…?” Tovább… 

 

Női vélemények, őszintén – bejegyzés a PinkAnyu blogról

Én a pénzt hozom, te meg neveld a kölköt

,,A férfi, az apa, az anya, a gyermek: szükségünk van egymásra.” Tovább…

 

Ismét Kötéltánc: ugye, hogy jó? 

Kávé éjjel

,,Egy lelkizős telefon az exszel – egész éjjel ébren tart, mint egy szigorú fekete” Tovább… 

 

Napsütés, kék ég, bizalom – bejegyzés az Aki a szerelembe szerelmes blogról  

Az egyetlen

,,Ismerősek lehetnek az alábbi sorok. Már megírtam volna őket? Lehetséges.
Vagy azért emlékszel rá, mert rólad szólnak? Mert már Veled is történt hasonló? Lehetséges.
Azokról szól, akik részei voltak az életemnek. És arról, aki mindig is a része volt az életemnek, aki most is az, és az is lesz, még akkor is, ha jelen pillanatban nem is ismerem…” Tovább… 

 

Vannak napok, amikor nagyon  vagyok: ilyenkor Astridot olvasok 🙂

Ez, szerelem

,,Van egy olyan erő, amely úgy tud hatalmába keríteni, ahogy még semmi más. Egy érzés, amely olyan vágyakat ébreszt bennünk, amely teljesen felborítja életünket…” Tovább…

 

Őszinteség, ismét… Az Ismerkedem blog írása 

Kitéphetsz a földből! 

,,Kihalt az érzés belőled, mert irántam sose volt…” Tovább…

 

Ismerősek ezek a szokások? Olvasnivaló (de tényleg!) a Bízz magadban! blogról

A boldog párok 8 szokása

,,A szokások észrevétlenül szövik át és formálják az életünket. Sokszor észre sem vesszük, hogy mennyire. Éppen ezért nem mindegy, hogy a párkapcsolatunkban olyan szokásokat alakítunk ki, amelyek rombolják vagy építik a viszonyunkat. Úgy tűnik, a harmonikus kapcsolatban élők egészen más szokásokat alakítanak ki mint kevésbé boldog társaik.” Tovább…

 

Magukkal ragadó gondolatok a PinkAnyu blogról, én sok dologban magamra ismertem

Köd.. de abban is veled, melletted

,,Egymás mellett lettünk egészek, és egészen azokká, akik mindig is szerettünk volna lenni.” Tovább… 

(Kép: Andrea Boroczky Photography)

 

Ezt a bejegyzést a SoulStriptease blogon… Olvassátok el, akkor is, ha nem kávéztok 😉 

Pasi vagy a kávéja? Melyikbe lettem szerelmes?

,,Oké, mosoly van, meg koffein is. A kettő együtt nagyon veszélyes kombináció.” Tovább… 

 

Párkapcsolatról, kicsit másképp: egy üdítő színfolt a Jóga egyszerűen blogról

Párosan szép – jógagyakorlatok kettesben

,,Nem szépítem, ez egy Valentin-nap ihlette poszt lesz. Sokaktól hallom, hogy “utálom ezt a napot, ez egy olyan amerikai hülyeség, amit a virágosok találtak ki…” Engem mondjuk hidegen hagy, ki vezette be, tette népszerűvé, és úgy gondolom, igenis minden alkalmat meg kell ragadni az ünneplésre! (…) Mutatok is gyorsan 5 páros ászanát, ami szépen átnyújt mindkettőtöket, és egyben közelebb is hoz egymáshoz.” Tovább…

 

Szerelemről, gyűlöletről, az Astridon

Szerinted, mi a szerelem ellentéte?

,,Sokan nem tudják, de a szerelem ellentéte nem a gyűlölet.

A gyűlölet éppoly heves érzelem – mint az a szenvedélyes lángoló szerelem, amely képes mindent felemészteni, amely magával ragad, amely egetrengető hatással van az emberekre – mint maga a szerelem. Egy hajszál választja el a kettőt egymástól. Egy vékony határ, amelyen könnyű csapongani, ha épp egy érzelmi hullámvasúton ülünk.” Tovább… 

 

A címlapkép sokat elárul: bejegyzés a KissEmese mindennapjai blogról

5 intő jel: Most ne keress párt!

,,Egyedül vagy.
A szingli lét nem túl vidám állapot, ezért az ember lánya vagy fia keresgél, keresgél és keresgél.
Baráti társaságban, szórakozó helyeken, munkahelyen, iskolában, társkereső oldalakon vagy csak a buszon.” Tovább…

 

Remélem, hogy volt a felsoroltak között olyan, melyet ti is szívesen olvastatok. Igazából, nagyon valószínűnek tartom 🙂 A lista természetesen nem teljes, jövő hónapban újabb bejegyzésekkel jövök! 

 
 
 
 
 

Továbbiakat a lenti cikkajánlóban vagy a blog facebook oldalán találsz: itt csatlakozhatsz hozzánk, hogy ne maradj le a friss cikkekről. Gyere, egyre többen vagyunk! 

Köszönöm, hogy olvasol, nézz vissza máskor is! 

Ha tetszett a bejegyzés, nagyon köszönöm, ha megosztod vagy a fb Tetszik gombbal (itt Kapcsolódó kép ) jelzed azt nekem. 

Kommentek

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!