Kapcsolathekker

,,Nem szeretem már. Tudod mit, soha nem is szerettem!”

Az emberi elme elképesztő: a jelenlegi helyzet alapján értékeli az emlékeket, aszerint, hogy az adott emlékkép és a keletkezésekor tapasztalt érzések mennyire vannak összhangban a jelenlegi helyzetünkkel. Eszerint mondjuk a párunkkal vagy az exünkkel való megismerkedésünkre ha nem is teljesen, de azért rendkívül jelentős mértékben képesek vagyunk másképpen emlékezni, mint ahogyan az a valóságban történt.

Ha ugyanis ellentmondás tapasztalható az emlékek és a pillanatnyi érzelmeink között, sebaj! A memóriánk fogja az adott emléket és leegyszerűsítve fogalmazva a hippokampuszban ,,korrigálja” azt a jelenkori érzéseink alapján.

Hihetetlen, ugye? De van valami, ami számomra még ennél is elképesztőbb és talán első hallásra teljes képtelenségnek tűnhet: az, hogy még a gyermekkori emlékeinkben sem bízhatunk igazán. 

Hoztam erre egy példát, megtörtént eset alapján. Volt egyszer egy ifjú, akinek a kora gyermekkorából volt egy meglehetősen tiszta emlékképe arról, amikor kétéves korában megpróbálták elrabolni. Ez az emléke még kamaszként is élénken, felidézhetően élt benne. Látta magát, amint a dadája a babakocsiban tolja, emlékezett, merre sétáltak épp és a rájuk támadó férfira is. Részletesen, az egész szituációra emlékezett, valósághűen, visszaidézhetően. Majd 15 éves korában, megdöbbentő módon és minden kétséget kizáróan kiderült, hogy az egész történetet a dadája találta ki azért, hogy némi pénzhez juthasson a szüleitől. A felnövekvő fiú agya azonban az általa hallott, részletes beszámolók alapján ,,valódi”, részletes emlékképeket gyártott az eseményről s hosszú távon el is raktározta azokat. Képzelhetjük, mennyire meg lehetett lepődve, amikor napvilágra került az igazság!  

És hogy mit is jelent ez a kapcsolatainkban?

Például azt, hogy ha egy rosszabb pillanatunkban (mondjuk mikor hullámvölgyben vagyunk a párunkkal vagy szakítás után járunk) úgy éreznénk, hogy igazából sosem volt valami jó a kapcsolatunk, akkor nagyon is lehetséges, hogy tévedünk. Az agyunk az aktuális rossz élmények hatására kevésbé jó emlékként ,,tálalhatja” számunkra még a kezdeti, rózsaszín szemüveges időszakot is.

Viszont ugyanilyen elv alapján van egy jó hír is: bár létezik szerelem első látásra (akár az első ötöd-másodpercnyi látásra is), az első pillanat sok pár életében nem sikerül olyan varázslatosra, amilyennek a nagy Ő-vel való találkozást korábban elképzeljük. Memóriánk ilyenkor is előzékenyen segítségünkre siet: átkomponálja az emlékeinket arra támaszkodva, hogy az azóta eltelt időszakban mennyire belehabarodtunk a párunkba, így aztán az első találkánkra, randevúnkra vagy a legelső közös pillanatokra később mégis rendkívüli, szédítő élményként emlékezhetünk. Hát nem csodálatos?  

Dreams and Imitation in Childhood (1951.)

Aaron Ben-Zeév Ph.D.: Is Love at First Sight Possible? (2013.) 

 
 
 
Gyors segítség megcsalás után: e-book itt letölthető (ingyenes)
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Továbbiakat a lenti cikkajánlóban vagy a blog facebook oldalán találsz: itt csatlakozhatsz hozzánk, hogy ne maradj le a friss cikkekről. Gyere, egyre többen vagyunk! 

Köszönöm, hogy olvasol, nézz vissza máskor is! 

Ha tetszett a bejegyzés, nagyon köszönöm, ha megosztod vagy a fb Tetszik gombbal (itt Kapcsolódó kép ) jelzed azt nekem. 

Kommentek

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!