Kapcsolathekker

,,Szeretetére méltónak kellett lenni.” – A macskák jelleme

Személy szerint én odáig vagyok a macskákért, meg vissza. A világ egyik legjobb dolga, hogy léteznek, ráadásul megközelíthetők, elérhetők a mi számunkra is. Cicatartóként azonban meglehetősen sűrűn érzem azt, hogy alulmaradunk a kutyatartókkal szemben (már ha lehet így fogalmazni): az emberek hajlamosak (jóval!) nagyobb kötődést feltételezni egy kutya és gazdája között, mint amilyet egy macska és annak gazdája között egyáltalán elképzelhetőnek tartanak. 

Mi lehet ennek az oka?

Igen, ha már a számon van, leírom: a macskák köztudottan önzőek. Már amennyiben önzőnek lehet nevezni egy állatot csupán amiatt, hogy a kötődését igenis, vastagon ki kell érdemelnie az embernek: mondhatjuk, hogy ezt nehéz elérni, viszont rendkívül könnyű a folyamat során sértődött pillantásokat szerezni. Ami pedig minket, macskásokat összeköt az alapvetően szerintem éppen az, hogy nekünk ez tetszik. Hogy egy önérzetes, önálló, önző és szilárd akaratú kis lény tisztel meg minket a szeretetével, ha kiérdemeljük azt. 

Ráadásul már tudományosan is bizonyítást nyert az a tény, hogy a macskatartás számos módon jó hatással lehet az egészségi állapotunkra

Megfigyelték például azt, hogy ha érzelmi nehézségek között találjuk magunkat, mondjuk véget ér egy párkapcsolatunk, akkor nagyban segítheti a helyzettel való megküzdésünket az, ha naponta eltöltünk bizonyos időt egy macska társaságában. Gyorsabban és kevesebb sírással küzdhetjük le a krízist. 

Bár csak egy állatról beszélünk (ami még csak nem is egy kutya, ugye), mégis valódi érzelmi támogatást kaphatunk tőle. Segítheti a nehézségek feldolgozását és a tisztánlátást az is, ha hangosan (vagy akár magunkban is) beszélünk kedvencünkhöz, ha kimondjuk a témával kapcsolatos gondolatainkat, érzéseinket. Tapasztalatból is írom, hogy a macska dorombolása pedig az a megnyugtató hang, ami csak úgy szívja ki a feszültséget az emberből.

Aki éppen társat keres, annak talán érdekes információ lehet, hogy a párt kereső lányok 82%-a egy kutatás szerint vonzóbbnak találja azt a fiút, akinek van állata és ha az az állat történetesen egy macska, akkor ez az arány máris 90%-ra ugrik – ami azért valljuk be, nem kevés, igaz, uraim? Ezen túlmenően pedig kutatók szerint szintén elmondható, hogy a macskatartók között viszonylag magas a diplomások aránya, ezzel párhuzamosan pedig a macskás gazdik átlagos IQ-ját is magasnak mondják. 

Kérésemre az Astrid – Én is a Vénuszról jöttem blog szerzője volt olyan kedves és írt nekem Miciről: fogadjátok sok szeretettel! 

,,Mici a kis házi kedvencem volt 15 éven keresztül, sajnos már nem él. Nagyszüleimnél lakott, családi házban jobb helye volt. Egy másik fiú cicával lett elhozva, aki később elkandúrkodott és többet nem láttuk. Mici megmaradt egyedüli kedvencnek és mindenki imádta. A kutya pedig ferde szemmel nézte, hogy már megint a kis vakarékot gyöntöli mindenki. Iromba szürke, cirmos cica a fején ’ú’ alakú rozsdaszínű folttal.

Átlag kinézete óriási jellemet takart.

Mondhatnám, hogy egy zsarnok, akaratos cica volt, nem az a megalkuvó típus, de mindezek mellett imádtuk, vagyis mindezekkel együtt imádtuk. Még ha feszegette is a határokat, mindig tudta hogyan érje el, amit akar, megnevelt cica volt. A házba bejöhetett, volt egy szék egy szivaccsal és az volt a helye, oda senki nem ült és mindig ott tanyázott.

És érkezésünkkor, ha véletlenül nagyinak köszöntünk előbb és nem neki, vagy nem vittünk neki valami fogára valót, képes volt megsértődni és befelé fordulva a falnak ülni, tüntetve hogy ránk sem akar nézni.

A másik, amikor valaki mégis lemert ülni a helyére, mert épp nem volt a székre írva a neve, körbe körbe mászkált a farkát rángatta és ha már nagyon türelmetlenné vált, hogy a helye foglalt, felugrott, a két lábával jelezte, hogy állj már fel, idegi állapotától függően beléd mélyesztette pici manikűrözött körmeit is!

Jó kedvében partner volt minden játékban, kajálásokban és pihenésekben. Imádta a fagyit, a chipset, a krémeket, a dinnyét, a sütőtököt és a kukoricát. Nagyim sokszor kedveskedett neki lepirított tejfölös túrós csuszával.

Hangja is volt – mert sok cica nem ad ki hangot – nah ő beszélt rendesen, ha látta, hogy eszed ágában nincs adni a kajádból nyávogott és magyarázott a maga módján.

Ha kertészkedtünk ott is velünk volt és előszeretettel heveredett rá a kerti ágyásokra, kaparta ki a frissen vetett magokat és dőlt be a kinőtt növényekbe. Büszkén hempergett a frissen kinőtt virágokban és zöldségágyásokban.

Imádott játszani, fűszállal, cérnával, kötéllel, dióval persze ha nagyon felidegesítette magát, mert túl sokáig húzgáltuk előtt a fűszálat, képes volt karmolni és simán csikarni.

És akármilyen önzőnek tűnik, szeretetére méltónak kellett lenni. Odaadóan bújt és dorombolt mászott ölbe és szeretett köztünk lenni. Mi is szerettük őt.

Képek és teljes szöveg: Astrid

 

Újdonság!!! Szeretetnyelv-teszt: GYERMEKEKNEK – csak itt!

A kitöltésével nagyon gyorsan megtudhatod, mi a gyermeked fő szeretetnyelve: miből érzi leginkább, hogy szereted!

Milyen a párkapcsolatod? TESZT 

SZERETETNYELV-TESZT

Teszt: GYERMEKEK első 2 szeretetnyelve

 TESTBESZÉD TESZT

 
 
 
 
 

Továbbiakat a lenti cikkajánlóban vagy a blog facebook oldalán találsz: itt csatlakozhatsz hozzánk, hogy ne maradj le a friss cikkekről. Gyere, egyre többen vagyunk! 

Köszönöm, hogy olvasol, nézz vissza máskor is! 

Ha tetszett a bejegyzés, nagyon köszönöm, ha megosztod vagy a fb Tetszik gombbal (itt Kapcsolódó kép ) jelzed azt nekem. 

 

Kommentek

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!