Kapcsolathekker

Te csak szeresd a párod, mindegy, ki mit mond!

A barátaid mindennap látnak. Ismernek téged, látják a harcaidat, a nehézségeket, amivel megbirkózol és ha megkérdezed őket, őszintén és segítőkészen elmondják, hogy mit tennének a helyedben, vagy adnak tanácsot arra vonatkozóan, hogy szerintük akár a pároddal kapcsolatban is mit kellene, hogy tegyél.

Én mégis azt mondom, hogy bizonyos értelemben teljesen mindegy, hogy ők mit mondanak, amikor arról készülsz dönteni, hogy hogyan tovább a párkapcsolatodban.

Elmondom, miért.

Van egy Daniel Gilbert nevű kutató, aki a csapatával elkészített egy átfogó kutatást a házaspárok elégedettségi állapotáról.

A kapott válaszok szerint a gyerekek előtti időszak során a párok átlagos elégedettségi állapota (amit igazából hívhatunk akár boldogságnak is) kisebb kilengésekkel átalában egy bizonyos, viszonylag magas szinten stagnál.

A gyermektelen párok tehát általában boldogok.

Majd megérkeznek a gyerekek. És az ezt követő időszakról a sok-sok pár körében végzett felmérés valami nagyon meglepő eredményt hozott.

Azt tapasztalták, hogy a gyerekek születése utáni időszakban a párok átlagos elégedettségi szintje hatalmas mélyrepülésbe fog: jóval lejjebb kerül, mint amekkora a gyerekek előtt volt és ez nem is változik mindaddig, míg a gyermekek felnőve el nem költöznek otthonról.

Mindegy, hány gyermek születik, milyen hosszú házasság vagy párkapcsolat előzi meg a gyermekvállalást, az eredmény magáért beszél: a gyermekes párok egyöntetűen boldogtalanabbnak tűnnek, mint amilyenek gyermekek nélkül voltak.

Hogy lehet ez?

Hogy fordulhat elő, hogy amire egész életünkben vágyunk (tudom, nem mindenki, de azért a gyermeket vállaló párok nagy részére ez igaz, szóval), éppen az a dolog tesz boldogtalanná minket?

A kutatókat is nagyon meglepte ez az eredmény, így elkezdték ízekre szedni az eredményeket.

Kiderült, hogy ha nem egy átlagolt eredményeket mutató görbét vizsgálnak, hanem megfigyelik a napi, pillanatnyi boldogságszinteket, akkor a gyermekes párok esetében egy nagyon erősen kilengő, fésűszerűen kirajzolódó ábrát kapnak.

Mit is jelent ez?

Semmi mást, mint azt, hogy a gyermekekkel való élet az eufórikusan boldog pillanatok és a „nyomorultul érzem magam” végletei közötti szüntelen ugrálással jár. Függetlenül a párkapcsolat hosszától, az anyagi helyzettől, iskolázottságtól vagy hétköznapi szokásoktól, a gyermekes élet minden családban kiugróan nagy örömökkel és nehézségekkel jár. Azt pedig, hogy ez a sok aggódás és gond igenis mennyire egyértelműen megéri, mindannyian jól tudjuk. 

A külvilág, így a barátok is, csak a felszínt látják, azt az átlagos görbét, amely azt mutatja: sokkal boldogtalanabb vagy most a házasságodban, mint régen voltál.

Nem élik át veletek azokat ez elragadtatott pillanatokat, amiket együtt tapasztaltok meg, mint ahogy nem érintik őket közvetlenül a harcok sem, amiket a közös gyermekeitekért vívtok. NEM ÉRZIK AZT A HATÁRTALAN BOLDOGSÁGOT, MELLYEL A GYERMEKEITEK AJÁNDÉKOZNAK MEG BENNETEKET NAP, MINT NAP. Kívülről talán úgy tűnhet: nem éri meg, régen boldogabb voltál. Még a házasságod előtt, a párod előtt. 

A barátaid nincsenek ott, amikor a családot együtt kell működtetni, amikor a kettőtök személyisége mellett még egy vagy több további kis ember személyiségét (és igényeit!) kell beszuszakoljátok az eredetileg két személyre szabott életetekbe.

Lehet, hogy a párkapcsolatotok nem felhőtlen, lehet, hogy ezt a barátaid is látják, de egy dolog biztos: a boldogságotok csökkenéséért nem tehető kizárólag a párotok, vagy a párkapcsolatotok felelőssé.

És még valami.

Akármilyen őszintén és pártatlanul mesélsz a magánéletetekről, a barátaid mégis csak az egyik oldalát ismerik a történetnek. Ugyanezekről szerinted mit és hogyan mesélne a párod?

A dolgok nem fekete-fehérek, inkább szürkék, a barátaid viszont csak a fekete vagy csak a fehér oldalt hallják tőled – ráadásul a saját személyiségük, tapasztalataik és a veled való viszonyuk szűrőjén át.

A párod van veled, melletted minden nap. Ő a te társad. Ő a gyermekeitek másik szülője. Ő kell legyen a legfontosabb: a barátok, kívülállók, többiek mind csak utána következhetnek. 

Kutatás: Daniel Gilbert – Stumbling on happiness, 2006. (Több, mint 30 éves kutatás és utánkövetéses vizsgálatok alapján elkészült, 25 nyelvre lefordított New York Times bestseller kiadvány, Forbes, TIME etc. megjelenésekkel) 

 
 
 
 
 

Továbbiakat a lenti cikkajánlóban vagy a blog facebook oldalán találsz: itt csatlakozhatsz hozzánk, hogy ne maradj le a friss cikkekről. Gyere, egyre többen vagyunk! 

Köszönöm, hogy olvasol, nézz vissza máskor is! 

Ha tetszett a bejegyzés, nagyon köszönöm, ha megosztod vagy a fb Tetszik gombbal (itt Kapcsolódó kép ) jelzed azt nekem. 

Kommentek

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!