Kapcsolathekker

Anya nem azért van otthon, mert nem talált jobbat

Vagy azért, mert lusta visszamenni a munkába, ezt most tisztázzuk.

Nem, ennek egészen más oka van, melyben nem a feladatok alóli kibújás a legfőbb motiváció. Pont ellenkezőleg, ha már itt tartunk.

Amíg munkahelyünk van, napi nyolc órában mondjuk, az élet maga a csoda.

Na jó, nem… Mindenesetre csodálatosan tervezhető, önállóságot nyújtó, esetenként pedig még kellemesen pörgős és feltöltő is.

Minden nyűgével és kellemetlenségével együtt, a döntés a miénk: hol dolgozunk, kikkel, milyen ruhában, egy adott feladatot hogyan oldunk meg… Még ha borzasztó nehéz is munkát találni, ha bármilyen hajtós helyen dolgozunk is: a legbeszabályozottabb munkakörben sincs leszűkítve minden mozzanat egyetlen módra, ahogyan az végrehajtható. Valamiben, valamilyen választása az embernek csak van – még ha tényleg nehéz is az a munka, vagy nem túl motiváló a fizetés.

A munka utáni órák viszont szabadon használhatók. Természetesen mindenkinek társas és egyéb körülményei szerint, de az önálló döntésekre való szabad lehetőség kincsét itt is külön kiemelném. Hazamész és akár hajat is moshatsz, ha akarsz. Vagy elmehetsz futni, ihatsz nyugodtan egy kávét, beszélgethetsz a barátnőddel, elolvashatsz egy újságot, készíthetsz egy nagy bögre teát vagy belefekhetsz egy kád vízbe is akár. Csak úgy, brahiból. Vagy nem. 

Mert mi változik, amikor az ember egy (vagy több) picivel van otthon? 

Azt gondolnánk, az élet csak könnyebb lehet, hiszen nincs fix munkaidő, nem kell időre elkészülni, becsekkolni, feladatokat időre kipipálni, végigvinni a munkanapot… De mi van ehelyett, kérdem én?

Egy teljes napos munkanap, amiben azt sem tudni sokszor, hogy ez a mai vagy már a holnapi – hisz’ a hajnal kettes felkelés már a holnapi nap eleje, vagy a mai vége? 

Nehéz ez.

Az az anya, aki otthon marad a kicsivel, a mindennapjait illetően nincs döntéshelyzetben.

Nem döntheti el, mikor (hányszor!) kel, fekszik, milyen ruhát húz (hiszen tűsarkúban viszonylag körülményes lenne a babakocsit tolni vagy a játszó homokjában szaladni), mikor fürdik vagy megy ki a mosdóba (tudom, ezzel már tele van a padlás de mit tehetnénk, tényleg így van), hogyan rendezi be az otthonát, milyen autóval jár, milyen élelmiszereket vesz, milyen tisztítószert használ, milyen ékszert hord (a nagyobb fülbevalók például kimondottan apró kezek cibálásáért rimánkodnak), hogyan osztja be a napját, mit lenne kedve csinálni…

Így egyesével talán nem tűnnek olyan fontosnak a felsoroltak, de azért számos társukkal együtt felhalmozódva tényleg nagy nyomást tudnak jelenteni.

Nem munka alóli kibújásról beszélünk tehát, hanem átváltásra egy másfajta, végeérhetetlen munkával töltött életmódra, ahol kreatívnak kell lenni szinte mindenben annak érdekében, hogy minél élvezetesebb lehessen a kicsivel töltött közös idő.

Mert ez az, ami itt igazán számít.

Hogy a gyermek, akit kaptunk, minél többet megérezzen abból a boldogságból, amit a puszta léte jelent a számunkra. Hogy olyan magabiztossággal indulhasson majd útjára, amivel csak egy biztonságos háttér vértezheti fel. 

Van olyan anya, akinek a gyors munkába való visszaállás hozza meg azt a töltetet (vagy elengedhetetlen anyagi hátteret), amitől boldogabb édesanyja lehet a gyermekének. Ezt az oldalt testközelből ugyan  nem ismerem, de ismerek példát boldog, dolgozó anyákra valóban kiegyensúlyozottnak tűnő picikkel, így a bejegyzés véletlenül sem az ő bírálatukra született.

Nem tisztem eldönteni azt sem, kinek nehezebb, a dolgozó vagy otthon maradó anyuknak: mindenkinek iszonyú nehéz időnként, leginkább azt gondolom.

Nem nyekeregni akarok, tök jó dolgunk van. Tényleg, hiszen van gyermekünk és ez mindent megér. De ez nem egyenlő azzal, hogy ne lennénk néha (vagy gyakran) kifacsarva lelkileg, fizikailag vagy akárhogyan is. 

 

A lényeg a lényeg: ha valakiben egy pillanatra is felvillanna a gondolat, hogy bármelyik anyuka azért nem megy vissza dolgozni vagy amiatt vállal másik babát, hogy még pár évet pihenhessen, azt nagyon kérem: nézze meg közelről, hogy az az ,,otthonülő” anyuka pontosan hogyan tölti a napjait mondjuk pár hétig. 

Lehet utána csinálni és azután (de csak azután!) átgondolt, új véleményt formálni. 

 
 
 
 
 

Továbbiakat a lenti cikkajánlóban vagy a blog facebook oldalán találsz: itt csatlakozhatsz hozzánk, hogy ne maradj le a friss cikkekről. Gyere, egyre többen vagyunk! 

Köszönöm, hogy olvasol, nézz vissza máskor is! 

Ha tetszett a bejegyzés, nagyon köszönöm, ha megosztod vagy a fb Tetszik gombbal (itt Kapcsolódó kép ) jelzed azt nekem. 

Kommentek

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!