Kapcsolathekker

Harc és hála: a szülővé válás hatása a párkapcsolatra

A közelmúltban olvastam egy cikket, melyben a babák lettek megjelölve a válások legfőbb okaként.

Az első gondolatom az volt, hogy ,,Jó ég, dehogy, NEM a babák miatt válunk el, hanem a felkészületlenségünk miatt!“.  

Hiszen senki nem készíti fel a párokat a szülői élettel, a hétköznapokkal járó valódi nehézségekre, a gyermekek születése előtt egyáltalán semmiféle muníciót nem kapunk azok kezelésére. Az idő múlásával sem hagyott nyugodni a gondolat, így szeretném kicsit körbejárni a témát. 

Ha végiggondoljuk, hogyan telik a kisgyermekes szülők egy-egy napja, számos dologra szinte azonnal fény derül. Vegyünk egy családot, ahol a szülők között mély kötődés van, valóban szeretik egymást és ennek gyümölcseként született egy, két, esetleg több gyermekük.

Amíg az egyik szülő (általában az anya) otthon van a legkisebbel (és sokszor egy tipegővel), az életük egy teljesen átlagos hétköznapja feltételezhetően így néz ki:

  • Reggel elsőként általában az anya kel fel, a kisbaba és/vagy a kisgyerek pedig valószínűleg még hamarabb. Van olyan gyermek, aki legtöbbször jó hangulatban ébred, de még vele is előfordulhat, hogy eleve üvöltve kel fel teljesen jogosan, mert tele a pelus, jön a foga, fáj a hasa, beteg vagy mondjuk éhes. Így a szülőkre ható nyomás már a reggeli felkeléskor adott: a probléma azonnali orvoslására (vagy megelőzésére) van mielőbb szükség, arról nem is beszélve, hogy lelkileg milyen élmény az ébresztőóra helyett szeretett gyermekünk sikítására vagy sírására ébredni. 
  • A reggeli készülődést főként az anya menedzseli, hiszen az apának el kell készülnie a munkába induláshoz – mindkettejük erőfeszítéseit nehezíti, hogy a gyermekek még türelmetlenek és kevéssé kompromisszumkészek, ha a saját igényeikről van szó, legyen az a reggeli pohár kiválasztásának joga vagy a csaphoz való azonnali hozzáférés lehetősége. Alkalmanként a rutin megfűszereződik olyan különlegességekkel is, mint a kiöntött kakaó feltakarítása az asztalról/szőnyegről/szekrény alól, lázas gyerek ápolása, fél pár cipő keresgélése, lehányt/lebüfizett ruha lecserélése, reggeli feltakarítása a padlóról még mielőtt valaki belellép/szétkeni, stb.: a lista szabadon bővíthető. Jó, ha az apának reggelente van némi ideje segíteni a gyermek(ek) körül, de lehet, hogy a nagy kapkodásban ez a legnagyobb jóindulat mellett is szinte esélytelen.
  • Az otthoni rohanást követően az apa elindul munkába, várja a forgalom, a benti stressz, a napi problémák és a munkatársak/ügyfelek, akikkel azért nem mindig könnyű. Vagy ő, vagy az anya elviszi iskolába/óvodába a nagyobb gyermeket, ha van. Az anya a napját ezután részben ügyintézéssel vagy teljes egészében otthon tölti mondjuk egy babával és egy tipegő korú picivel.

  • Miközben az apát a munkahelyén az ottani elvárások és határidők tartják nyomás alatt (és a háttérben az a könyörtelen tény, hogy az ő ezekkel való megbirkózási képességétől függ a család teljes megélhetése), addig az anyának otthon teljesen természetes, hogy szükség szerint hányást kell takarítania, kifolyt pelus tartalmába kell puszta kézzel nyúlkálnia vagy hisztérikusan üvöltő gyermeket kell megnyugtatnia lehetőleg még azt megelőzően, hogy a másik gyermek szintén sírva fakadna amiatt. 
  • A nap folyamán mindkét szülő a túlélésért játszik. Az anya alig várja, hogy párja hazaérjen és könnyítsen a terhein. Nélküle még azt is nehéz vagy lehetetlen kiviteleznie, hogy egyedül kimehessen a mosdóba vagy lecserélje az összekent ruháját – az pedig az anyai álmok netovábbja, ha az apa hazaérkezése után elmehetnek közösen valahová, ahol emberek, felnőttek vannak: ahol az anya is kicsit önálló felnőttnek érezheti magát, nem csupán egy igényteljesítő háztartási gépnek. 
  • Az apa szintén alig várja, hogy hazaérjen: az egész napját felnőttek között töltötte, problémákat oldott meg, hajszolódott feladattól feladatig és folyamatosan tartania kellett magát, viselkednie kellett. Szeretné kicsit kifújni magát, leroskadni valahová és csak bámulni maga elé, hogy feldolgozhassa az aznapi történéseket. Alig várja, hogy elérjen az otthona ajtajáig és aznap esze ágában sem lenne onnan újra kilépni. 

Jól látható, hogy ebben a pillanatban hatalmas a szakadék kettejük között.

Hogyan folytatódik hát a történet?

  • Az apa hazaér, bekopog, az ajtó nyílik és a ,,Szia Szívem!” utáni, azzal szinte egybefüggő mondat a párja részéről az, hogy ,,Tessék, fogd meg a gyereket“. Az apa szeretné levenni mondjuk a cipőjét vagy csak egyetlen lépést tenni a küszöbön belül, azonban az anyában az munkál, hogy ,,Fogd már meg, két órája üvölt mert jön a foga és azóta nem tudtam lecserélni a még délután lebüfizett pólómat! Most is folyik le a nyála a nyakamon, meg akarok végre mosakodni!“.

Sokkoló mindezt így egyben végigolvasni, igaz?

Vajon kinek van igaza?

Mindkettejüknek.

Mindketten pihenni szeretnének, de ez lehetetlen: a gyermekek folyamatos törődést igényelnek.

Mindketten a másik érdeklődésére és együttérzésére vágynak, de ez is lehetetlen, mondom miért.

Nemrég elvégeztem a Melbourne-i egyetem mindfulness képzését és érdekes összefüggéseket találtam. Amikor valaki nyomás alatt van, azzal a stressz-szintje megnövekedik és ezzel párhuzamosan az empátia gyakorlására való képessége lecsökken.

Ez az egész nagyon hasonlít ahhoz a reakcióhoz, ami olyankor váltódik ki, mikor fizikailag fenyegetve vagy veszélyben érezzük magunkat: nem akaratlagos, nem irányítható, hanem ösztönös reakció, folyamatok mennek végbe ilyenkor bennünk.

Ha tehát ilyesmi történik, akkor nem érdekel minket a párunk fáradtsága, igényei, mert mi magunk is túlélési üzemmódba kapcsoltunk: ez elhomályosítja azt, ahogyan tiszta fejjel vagy kevésbé leterhelten reagálnánk más helyzetben.

Nagyon fontos, hogy nincs hibás: így működünk. Ez van.

De akkor mégis mit lehet tenni annak érdekében, hogy elkerüljük a veszekedést?

A kulcs két dologban rejtőzik.

Az egyik az, hogy amikor apa hazaér, például este hatkor, legyen egy előre egyeztetett forgatókönyv arról, hogy mire számíthat – ő és a család többi tagja egyaránt.

Tudja mondjuk előre, hogy a tapasztalatok alapján fél órára át kell ilyenkor vennie a kicsit (kicsiket), amíg a párja rendbe hozza magát és kissé regenerálódik idegileg. Ez az időszak egyébként a gyermekeknek is jó, hiszen ők ilyenkorra ki vannak éhezve az apai törődésre, mivel egész nap hiányolták őt. Ez a fél óra az apa számára nehéz lehet és jó, ha előre tudja, hogy még fél órával tovább kell tartalékolja az erejét, hiszen ő csak ezután pihenhet.

A következő fél óra apáé: ezalatt az anya visszaáll csatarendbe és biztosítja a hátteret ahhoz, hogy párja végre valóban hazaérhessen. Leroskadhasson egyedül egy fotelbe, kimehessen a kertbe vagy valahol (aznap talán először) magára csukhasson egy ajtót hogy kicsit magában legyen. 

Ezt követően az este hét és nyolc közötti időszak ismét bolondokháza, kissé hasonlóan a reggeli rutinhoz azzal a különbséggel, hogy a közös cél most nem a család felkészítése a napra, hanem a gyermek(ek) altatásának előkészítése vacsorával, fürdetéssel, meséléssel, miegymással egyetemben. Itt ismét mindkét szülő együttműködésére szükség van.

Ha nagyjából eszerint telik el a nap, akkor a szülők minőségi közös ideje, a nyugodt, harmonikus férfi-nő együttlét bármilyen értelemben is csak a gyermekek elalvása után következhet: már abban az esetben, ha ezidáig nem vesztek úgy össze, hogy kedvük se legyen egymáshoz szólni.

Ez a jutalom pedig nem is olyan kevés: naponta kettő-négy közösen eltölthető, meghitt óra is lehet, melyben valóban építhető a kapcsolat.

Kivételek nyilvánvalóan mindig vannak: nehezebb időkben előfordulhat, hogy egyik-másik szülő a gyerekekkel szinte egyszerre roskad az ágyba és ájulásszerű, mély álomba zuhan – és ez is teljesen érthető. 

Ne felejtsük el, hogy a gyermekek pedig csak az ezt megelőző két órában élvezhetik mindkét szülő társaságát egyszerre.

Ez az a rövid intervallum, amikor aznap együtt, egy fedél alatt van a teljes család. Ha úgy tetszik, ez a minta, melyet magukkal visznek.

Azt, hogy a hét napjaiból ötön mit szívnak magukba – acsarkodást vagy viszonylagos nyugalmat – ez a két órányi idő határozza meg a számukra. És ebben az egészben a gyermek csupán megfigyelő.

Ártatlan, sodródó, alkalmazkodó szereplő – még azzal együtt is, hogy épp az ő felnevelése az egyik kihívás, mely kiemelt terhet ró szüleire.

Azoknál a pároknál, ahol nincsenek gyermekek, ugyanilyen tartós stresszt válthat ki bármilyen váratlan élethelyzet, melynek nehézségére és kezelésére nincsenek felkészülve, legyen az hirtelen munkanélküliség, egészségügyi probléma, építkezés, költözés vagy az égvilágon bármi, ami kiváltja azt a mértékű folyamatos nyomást, mely az egymás felé irányuló empátiájuk természetes csökkenését eredményezi. 

Emiatt tehát úgy tűnik, hogy nem, nem a babák a válás okai, ha egy jól működő kapcsolat bármilyen, hosszútávú terhelés hatására megromlik: sokkal inkább az, hogy a párnak nincsenek megküzdési technikái az adott tartós stresszhelyzet kezelésére. 

Természetesen a fenti egy meglehetősen általánosított napirend és példa, hiszen minden egyes családban egészen másképpen alakul egy-egy hétköznap – szemléltetésnek ennek ellenére azonban talán mégis megfelel.

A lényeg és a békés együttlét egyik kulcsa az lehet, ha a szülők előre lefektetnek egy ,,házi szabályrendszert”, melyben megegyeznek abban, hogy kinek mi  a feladata a gyermekek körüli teendők ellátásában. Érdemes megfigyelni és a ,,közös házirend” kialakításakor felhasználni azt, hogy a tapasztalataik alapján kettejük számára hogyan csökkenthető leginkább a mindennapos terhelés. Ha nem látjuk világosan, hogy mit vár el tőlünk a párunk vagy mi az, amivel elkerülhetjük a későbbi vitákat, akkor nagyon nehéz, szinte lehetetlen is pontosan aszerint viselkednünk.

A másik dolog, ami hatékonyan előre viheti a helyzetet az, ha időről időre tudatosítjuk magunkban, hogy erőfeszítéseinket siker koronázza.

Nem látványos, zajosan ünnepelt sikerek ezek, mégis a legfontosabbak, melyeket családos emberként elérhetünk. A gyermekünk mosolya, a kedvesünk tekintete. A tudat, hogy szeretünk és szeretve vagyunk, hogy fedél van a fejünk felett és a gyermekeink feje felett is.

Az ember azonban természetéből adódóan egyfajta negatív elfogultsággal szemléli a világot: a negatív dolgokra hétszer annyi eséllyel emlékszünk vagy figyelünk fel, mint a pozitívakra. Ez nagyon jól jön, ha egy erdőben zajokat hallva ösztönösen inkább ragadozó megjelenésére készülünk fel, mint egy pocokéra, azonban ha épp motivációt gyűjtenénk a mindennapokban, kifejezetten hátránnyá válik. 

Ezt a negatív elfogultságot át lehet programozni azzal, ha tudatosan azon vagyunk, hogy észrevegyük az igazán fontos dolgokat a lényegtelenek között. Ha arra figyelünk, hogy azokban a dolgokban, melyekért a kényelmetlenségeket vállaltuk, sikeresek vagyunk: van szerető családunk, szép gyerekeink, szerelmünk mellettünk áll

Ha pedig alkalmazzuk a tíz másodperces trükköt, azzal hatásos csapást mérhetünk a negatív gondolatokra.

Ha ugyanis észreveszünk valamit, aminek örülni lehet (például a gyermekünk első szava, egy békés családi jelenet vagy a párunk ölelése) és szánunk legalább tíz másodpercet arra, hogy megéljük ezt az örömöt vagy a hálát, amit ez kivált belőlünk, azzal a rövid távú memória helyett máris a hosszú távúba pakolódik bennünk ez az élmény. Később tehát könnyebben előhívható, olyan töltet válik belőle, mely segíthet a következő kihívások legyőzésében. 

 

Összegzésül tehát: igen, a szülővé válás miatti túlhajszoltság és empátiacsökkenés ideiglenesen rosszabb partnerré tehet minket a párkapcsolatunkban, mint amilyenek azt megelőzően voltunk.

Azonban ha eközben tudjuk, hogy mit tehetünk a gördülékenyebb és hálateltebb hétköznapokért, egyáltalán nem törvényszerű, hogy elbukjunk.

Ott van a másik lehetőség is: az, hogy boldog családként éljünk tovább.

 

 

 
 
 
 
 

Továbbiakat a lenti cikkajánlóban vagy a blog facebook oldalán találsz: itt csatlakozhatsz hozzánk, hogy ne maradj le a friss cikkekről. Gyere, egyre többen vagyunk! 

Köszönöm, hogy olvasol, nézz vissza máskor is! 

Ha tetszett a bejegyzés, nagyon köszönöm, ha megosztod vagy a fb Tetszik gombbal (itt Kapcsolódó kép ) jelzed azt nekem. 

Kommentek

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!